notlivingjustkillingtime

létüres út

létüres útra hajol

(ez a blog véget ért)

A rosszkedvünk nyara elmúlik, majd biztos rendbejönnek a dolgok, majd lesz helyette más és másmilyen. És mire megértem, hogy mivégre volt ez az egész, tanulok belőle, mire megértem, hogy célja volt és jó – értem majd meg, hogy teljesen tönkrementem.

hiá(ny)ba mártva

másba (r)ejtett (k)ön(ny)remény

fakad enged(d) hagyd

(el) hazug magad

(mint) vetül tiszta hang(gá)

ár(v)ul s pusztul el 

Írtam egy hosszú bejegyzést arról, hogy pénteken milyen jó volt a kedves Kampec Dolores koncertjén, a Vízország című szám alatt verseket szavalni, milyen jó volt valakinek érezhetni magam, milyen jól esett, hogy néhányan eljöttek, és milyen rosszul esett, hogy a népes baráti társaságból sokan le se szarták.

Aztán töröltem az egészet.

Arra gondolok, hogy ha nem lenne önvizsgálat, ha nem lenne megfelelési kényszer, akkor valószínűleg sokkal kevesebb volna a félholdacska alakú körömlenyomat a tenyeremem.

Nagy Jü mondotta: "A földkerekség határain belül a Négy tenger vidékén innen mindent a Nap és a Hold világít meg, mindent a csillagok irányítanak, minden a négy évszakhoz igazodik, és mindent a Nagy Év* szabályoz. A szellemből születő lények testük szerint különbözők, hogy melyiknek osztályrésze balsors, és melyiknek jut hosszú élet, ennek törvényét csak a bölcs képes átlátni." Hszia Csi erre így szólt: "Igen ám, de vannak, amelyek a szellemtől függetlenül születnek, amelyek testi formáját nem alakítja sem a jin, sem a jang, amelyeknek nem kell se Nap, se Hold, hogy fényeskedjenek. Balsorsuk nem gyilkolás és sebek következménye, a hosszú élethez nincs szükségük gondoskodásra. Nem kell nekik az öt termény, hogy táplálkozzanak, se a finom selymek, hogy felöltözzenek, nincs szükségük se kocsira, se hajóra, hogy utazzanak; törvényük szerint olyanok, amilyenek, őket még a bölcs sem képes megismerni."

*Az Év-Csillag, vagyis a Jupiter. 

 Ilyenkor úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül.

Soharóza: Élőállat from Soharóza on Vimeo.

Ez egy érdekes hétvége volt. Sikerült nem menni semerre, beszélni is alig. Persze az elején elég üresnek tűnt, dehát csóró is vagyok, úgyhogy csak csendben. Viszont gondolkoztam sokat. Azt írják a bölcsek, hogy az emberek azért nem veszik igazából észre, ahogy a világ változik, mert együtt változik a világot látó, érzékelő "szerveinkkel". Namost ez rám nem vonatkozik. Látom én a változásokat, de ottmaradok valahol. Mintha kívülálló lennék. Pedig van közöm, nekem is. Csakhát a múlt is jelen számomra valahogy.

Aztán ma megjelent, mintha csak a hétvége küldte volna: tessék, úgyis minden másfeledik gondolatod Ő volt, itt van. Kicsit beszélgettünk, könnyezett. Nem tudja, miért és mit csinál, mondta, nem szó szerint, de így értettem. Könnyeztem én is, mert nem próbálhatom védeni, megóvni már. Mellesleg Ők húzták rám azt a burkot, hogy nem tudok vigyázni magamra...

Bár lenne öröktél, akkor csöndesebbek lennének az érzelmek is, talán. Bár.


 

kéne csináltatni egy ilyen pólót!

talán a szél ben(n)

talán a lélek zajos

haragban válik

át egy élet láng

oló vizében a vég

te lenné(l) oszlik

mint merül (f)el egy

álom (válik) át egy él

et hanyatlik zeng

talán a lélek

ben(n) talán a szélharag

gá (talál) merül

(f)el egy álom él

(t)et (hanyatlik haraggá)

zeng át a lélek 

És egyszercsak elkezdem úgy érezni, hogy mégiscsak ki vagyon találva a dramaturgia itten az életben, rendesen. Bár a jóisten technikái elképesztőek, és sokszor gondolom így: istenem, baszd meg, miért pont így? De utóbb megértem. A fekete fehér, most ilyen korban zajlik az élet. Sokat beszélgettünk arról, hogy ahol pozitív dolgok felfokozottabban gyűlnek elő, ott a gonosz is jobban összpontosul. Hogy angyalbőrbe tud bújni az ördög. És amikor azt láttatja, hogy a kettő összecseng, na akkor kell résen lenni igazán. Igazi kihívás. Persze bennünk van a pokol. De a paradicsom is. Ezek szerintem erők, energiák. Az egyiket használva át lehet evezni a másikhoz, a sorrend és a módszer a nagyon fontos. Egyszer fenn, máskor még feljebb, de mihez képest? Aztán majdcsak megdöglünk...

Shot In The Back Of The Head from Moby on Vimeo.

Tegnap egy-egy adag konfettivel a fejünkön távoztunk a Schöpf-Mérei Kórházból. Szép este volt, jó erős és változatos előadás. A címe: 18 plus-minus. Újjászületésnapi buli lett a végére. Ezek az Artproletárok tudnak valamit. Most nem kezdeném el elemezgetni, a többit meg amúgy is látni kell. De a kedvenc elhangzott mondatomat idézem: "Gyümölcs leszek a Jogobellában!" Ennél szebben egy felnövő gyerek gondolatait, vagy érzéseit, indulatait, a lelkét, vagy mittudomén, nem hallottam még megfogalmazva.

Szerintem akkor jó és működőképes egy színház, de bármi, ha hosszú távon hatnak a látott-hallottak. Mostanában komoly flashback-ek zajlanak bennem. Örülök.

Egy orgonabokor, szinte fa, van az ablakom előtt. Most odafúj a szél.

Ahogy hajladozik, olyan, mint egy vers. Lehet, hogy túl vadromantikus vagyok, de:

amint a kint

mögénk tekint

megég

a lénye

e legbelülbe

elmerül

mögénk

tekint

kerül

kerít

el

körül

tekint

e kint

egy

belül

ég

merül

mögénk

a kint 

(nem értem ezt a verset)

Kedves naplóm!

Kedden részt vettem a Laborhotel előadássorozatán, A szabadulóművész apológiája keretében, a Krétakörön belül. Különös volt, rossz is, de jó. Egy hónapos városterápiás művészeti akciósorozat ez, messze túlmutat a "csak" színházi tevékenységeken, falakat dönt le, önvizsgálathoz vezet el. Schilling Árpád a meztelen igazságot keresi a szellemi szabadság, a művészi kitárulkozás, és a fizikai kötöttség, s a köznapi gondok-bajok határán. Érdekes. Olyan vékony ez a határ, hogy kötéltáncosnak kell lenni hozzá. Ha pedig leesik a bűvész: művész, akkor hamar fetrengőalkoholistának nézik, a család elhagyja, még mélyebbre löki. Ha végig tud menni, akkor viszont megtapsolják. Szerintem annak kellene a lényegnek lennie (maradnia), hogy akár esik, akár sem, azt ugyanő csinálja, vagy így, vagy amúgy. Hol a lényeg tehát: belül. De ami körülhatárolja, az nagyon sokszor meg is határozza a környezetében élők minden szemszögét, és ezzel visszahat rá. Egymást alakítja a kettő. Ezért fontos a befogadó ugyanannyira, mint az alkotó. Kölcsönösen felelős. Nekem erről szól ez az előadás, kedves naplóm. És lesz itt még Oxitocin, meg Örökséta, beszédes című további kalandok. Erika pedig jó társaság, igazi vízöntő: eredeti.

Naplóm, most mennem kell dolgozni, okoskodom majd tovább a hatos villamoson, csak rajta ne kapjanak...

kinn a fényben

kútfövényen

könnyező kő

újra régen

változik át észrevétlen

éjjelében

száradt szél

a sár a fényen

napsötéten

hold tüzében

ébenálom kútfövényen

néma kő

hát észrevétlen

változik könnyé

a szélben

álom éber éjegében

úgy legyünk

mint szél a szélben

halksötéten

mint az ében

kinn a fényben

változzunk át észrevétlen

szél a szélben

újra régen

szél a szélben 

A napokban annyit mentem szembe a nappal, hogy lassan lebarnulok. Ma még szép tavasz van. Rossz időkben és rossz helyen, de van legalább. Sétálni jó. Szegény anyám kár, hogy úgy gondolja, hogy permanensen vagyok másnapos, és csak ezért lehet egy arc piros. Namindegy.

Jó hír volt ma, hogy megjelent a Falevél-tár című Napút különszám, és engem is beválogattak. Ilyentől a hétfő is jobb. Tudjuk, a hétfő_bűn, ugye, írja a Szentírás is... Majd rámköszönt egy negyven-inkább ötvenes ember a várban, és én fél óráig gondolkodtam, de nem jöttem rá, kicsoda. Kedves volt.

Aztán majd levetkőznek a lányok, megszépülve, előbbjön az autóbalesetek szezonja, összeragadunk majd az izzadságtól, köpünk, és véget ér majd rosszkedvünk nyara.

És lesz helyette más.

Sokat gondolkodom a Judittól szülinapra kapott, megdöbbentően erős könyvnek ezen a mondatán: "a szabadságtól megfosztottság ösztöne ősidőktől fogva szerves része az embernek, és mi, mai életünkben csupán tudatosítjuk..." Namost ez igaz szerintem. Sokan fogalmazták már meg a maguk módján. Én úgy, hogy menekülök a valóság elől. Egy szúnyog kinézetű csótány meg így: elkúrtuk. Nem minden egy, csupán egy a sok közül.

Állítólag a világ fennálló állapota a világrend éppen. Ezzel be is bizonyítottuk, hogy mekkora a káosz, és mekkora szarba keveredtünk. Mert egyáltalán nem szép az élet. Vannak pillanatok, egyszer úgy írtam, hogy csillanat, amik klasszak, aztán jön a kínai kormány, és buddhistákat öl. Megyek is tüntetni ellenük, de nem mondom meg, hogy mikor, mert nem bejelentett, és a rend büszke őrei kenjék inkább a hajukra a kordonjaikat. Szolganép.

Egyébként jól vagyunk...

egy léttalánban

állva jégszerelmed él

tetem ki fejtve

újra új titok

lebeg felejtve őrző

ábrándkút vezet 

ima

(e mám)

a tükör

(ből és)

kör

be

zár

ez

(sz)úr a

hús

ba vág

(v)a

voltidő

e(l)

múlt

a világ

kor(a)

mint

teste

t

ölt

e lélek

s (a) halál(a)

éled

uram(nak)

ér(t)

ek (mindent

hez) teremtvén

(medred

ben) élek

e

zaj

baj

(felejt

vén)

benn(ed)

hez

tükröz

(ődök)

z

át

(a s)e

hol

hoz(z)

enged(d)

j

el

ém

üressetét

tükreid

kép

ez

(z)

e

gye

(dülléte)

t

nekem

egy

én(t)

(e) nincs(et)

sem

m(i)

it(t)

(a kép

s)

e

hon

üres

remény

(a)

vég

(r)e

(átkom) add

(le) rám 

(3 haiku)

J. emlékének

lehullok (né)ma

tűzlevél (a) holnap(fény)

felé hajol(va)

múl(t)unk át e föld

(idő)be tör s(z) a zöld (ho

mály)szem ködbe rejt

i sáravar szív

ét s így ragyogsz el szerte

szélben szerte lenn 

no kisses are too deep

Időközben megrázkódok egy kicsit. Egy szerelem véget ért. Soha többet nem akarok ártani senkinek. Ha ez az élet, hát legyen. Majd vége lesz ennek az álnok, hamis és hazug valóságnak, amikor azt kell megérteni, hogy egy párkapcsolat is csak kettőzött magány. Mintha szerelembe csomagolná a gyűlöletet a számító, ámító, és ártó értelem. Mert égjen el a láng, persze, az a dolga, de most az őrláng is kialudt. Hideg van. Vak vezet világ...

hell is where the heart is